Az első Panda 1980-ban jelent meg, a genfi autószalonon mutatták be. A karosszériát Giorgetto Giugiaro tervezte. Összesen 4 és félmillió darab készült belőle.

A második generációs Panda 2003 tavaszán jelent meg először. A hagyományok szerint minden évben megválasztják az év autóját, akkor egy 58 szakújságírókból álló nemzetközi zsűri a Fiat Pandát választotta meg az év autójának Európában. (Az Év Autója (angolul Car of the Year, COTY) egy európai díj, amelyet autós szakújságírók szavazása alapján osztanak ki 1964 óta,az adott évben bemutatott új európai autómodellek között.) Ez igazi elismerés a gyártónak és persze a modellnek is, hiszen akkor is nagymúltú gyártók kiváló autóival kellett felvennie a versenyt. A Panda újat hozott a kategóriájában: a tágas, komfortos és jól vezethető autó minden korosztálynak ideális, elsősorban városi autó. 2004-ben már négykerékhajtású és sport változatot is gyártottak: a 100HP változatot 1.4 literes motorral szerelték fel.

A csomagtartó tovább növelhető az ülések lehajtásával, amely így 870 literesre bővíthető. A műszerfalon - többféle színben - több rakodóhely lett kialakítva, mindezek mellett a műszerfal alján lévő kesztyűtartó is segít abban, hogy mindent el tudjunk pakolni.

Motorválaszték

A 8 szelepes, 69 LE-s, 1.2-es benzines motor a legmegbízhatóbbak egyike. A motor már alacsony fordulatszámon leadja a maximális nyomatékot, amellyel megnöveli a vezetési élményt (reakció kézséget) alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett.

  • Hengerűrtartalom: 1242 cm3
  • Végsebesség: 164 km/h,
  • Max. forgatónyomaték: 102 Nm 3000-es fordulatszámon,
  • Fogyasztás: 6,7 városi használatban, 4,3 a városon kívüli, 5,2 liter vegyes használatba 100 km-en,
  • CO2-kibocsátás: 120 g/km.

Az új 85 LE-s TwinAir Turbo motor lelke egy kisméretű, könnyű 2 hengeres motor, amelynek kedvező üzemanyag-fogyasztása optimális teljesítménnyel párosul.

A 2011-es Év Motorja az egyetlen, amely biztosítja a gazdaságos üzemeltetést a jó vezetési élmény mellett. A motor a MultiAir rendszert használja a maximális üzemanyag-hatékonyság eléréséhez.
  Mindez csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és CO2 kibocsátást (15%-al kedvezőbb, mint a 69 LE 1.2-es motorral felszerelt verzióknál) és növeli a motor erejét (25%-al nagyobb, mint az 1.2-es motorral felszerelt verzióknál), valamint a maximális nyomatékát.

A Pandában is elérhető a Start&Stop rendszer és az "ECO" gomb (amely kérésre aktiválható), amelyek csökkentik a fogyasztást városi forgalomban, illetve garantálják a környezetbarát vezetést.

  • Hengerűrtartalom : 875 cm3
  • Végsebesség: 177 km/h,
  • Max. forgatónyomaték: 145 Nm 1900-as fordulatszámon;
  • Fogyasztás: 5,0 városi használatban, 3,8 a városon kívüli, 4,2 liter/100 km vegyes használatban,
  • CO2-kibocsátás: 99 g/km.